Hónap: 2017 január

Rendőr vagy óvónő? – EHS szakemberek vállalt szerepkörei

A hagyományos szemlélet szerint az EHS szakemberek elsődleges szerepe, hogy észrevegyék, feltárják a biztonsággal kapcsolatos hibákat, erről tájékoztassák az érintetteket és adott esetben figyelmeztessenek, szankcionáljanak, segítsenek rákényszeríteni a dolgozókra a szabályok betartását. Ez a szemléletmód eleve nehéz helyzetbe hozza a szakembereket,… Tovább

Mesterséges kultúra-alakítás

”Vállalati viselkedésbiztonsági kultúra-váltásra van szükség!” ”Olyan programokat kell bevezetni, ami a vállalat által közvetített értékeket mindenki számára érthetővé és követhetővé teszi!” ”Olyan környezetet kell teremteni, hogy a munkavállalók számára a biztonság mindent felülírjon, hogy egymásra figyelve csapatként reagálva beavatkozzanak a veszélyes körülmények elhárításában!” Ugye ön is találkozott már ezekkel… Tovább

Hosszú az út a BBS-ig

Kezembe akadt egy 1965-ből származó dokumentum, egy akkor már 50 éves múltra visszatekintő, 4000 főt foglalkoztató nagyvállalattól. Ez egy éves munkavédelmi összefoglaló jelentés volt, mely a kor szellemében büszkén tudósított a munkavédelem terén elért eredményekről. A dokumentumból egy - ma már elképzelhetetlen körülmények között működő - nagyvállalat életébe nyerhettem betekintést… Tovább

BBS – kész megoldások, azonnali hatás, gyógyír mindenre. Vagy mégsem?

Néhány hete kaptam egy telefonhívást egy cégtől, azzal a felkéréssel, hogy segítsek elindítani a viselkedésbiztonsági programot vállalatuknál. A kolléga által felvázoltak szerint évente közel 70 jelentésköteles balesetük van, ami a dolgozói létszám 10%-át teszi ki és az új management a program bevezetésével azonnali eredményeket vár a helyzet javulásában.… Tovább

Eseménynaptár

február 2018
hkscpsv
    1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28     
« jan   Már »

Hírlevél




Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. További információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close